Barion Pixel

Visszajelzések

Ez az igazi!

Rated 5,0 out of 5

Ahogy hallgatom újra az előadásaidat, rá kellett jönnöm, hogy ez az igazi!

Mindig akármi újat tanulok is, valahogy visszatérek hozzád. Ezek az előadások pedig most elképesztőek, ahogy besűríted egy-egy téma kapcsán mindazt, amihez minimum egy 2 napos tréning kellene! És teljes, nem marad ki semmi! Ilyen tudást, ennyi segítséget !

Sanyi, az Isten áldjon meg, de gyanítom, hogy már ez megtörtént. 🙂

Sz. Éva

Kapcsolódás az érzéseimhez

Rated 5,0 out of 5

Sanyi irányításával, tiszta meglátásaival a meditációban sikerült megtalálni és feloldani azon tudattartalmak egy részét, amik akadályozták, hogy kapcsolódni tudjak érzéseimhez, vállalni tudjam azokat.

Z. Péter

Megéltem a puszta VANság állapotát!

Rated 5,0 out of 5

Nekem a párkapcsolattal való azonosulásommal volt tennivalóm. Ez uralta a hétköznapjaimat. Akár mennyit is dolgoztam magamon és a párkapcsolati témán az elmúlt években, egyre inkább nyomasztott, hogy csak nem kerülök közelebb a beteljesüléshez. Bele kellett mennem az érzésbe, hogy ez a vágyam nem teljesül. Itt éltem meg a halált. Számomra ez volt eddig a legnehezebb, legmélyebb alámerülés. Sanyi mindvégig tartott, segített ahol szükség volt rá és kísért a folyamatban aktívan. A végére megtaláltam a belső erőmet, ami támaszom a nehéz érzelmi megpróbáltatások idején.

Ami viszont ezek után következett, az mindent felülmúlt!

Megéltem, a puszta VANság állapotát! Azt éreztem, hogy kitágulok és szabadon áramlok, korlátok nélkül. A konzultáció után még órákkal később is szélesen mosolyogtam és olyan oldott állapotba kerültem, amire nem is emlékszem korábbról 🙂 Nincsenek szavak….

Hálás szívvel köszönöm Sanyi! “

F. Zsófi

Hatékony belső módszerek

Rated 5,0 out of 5

A sok esetben működőképes bő ‘saját’ belső eszköztáram mellé veszem igénybe a konzultációkat.

Úgy éreztem, hogy néha van olyan akadály amit könnyebb megugrani egyesült erővel, olyan blokk aminek kioldása komoly és elhúzódó munka. Nagyon mély és nem átlagos problémák megoldását igyekszem elérni, szóval kitartok. Ha ezeket megoldom, az számomra nagyon nagy dolog lesz és tudom, hogy csak a megfelelő belső módszerekkel juthatok el odáig. Köszönöm Sanyi!

L. Erzsébet

Taníts minket, főleg a fiatalokat

Rated 5,0 out of 5

Az előadásaid nagyon jók, segítettek megint helyére tenni pár dolgot. Kell az útmutatás néha, főleg ebben a mai helyzetben, hogy biztosan felismerjük és a helyén kezeljük a történéseket. Örülök, hogy ismerhetlek, hogy tanulhattam Tőled.

Ne hagyd abba, taníts minket, és főleg a fiatalokat, hogy ők már ezekkel az ismeretekkel élhessék és oldhassák meg az életüket. Ismernünk kell MAGunkat, hogy megérthessük, mi miért zajlik bennünk. Ezt kellene az iskolában oktatni, na meg az “élet virágát”.

Zsuzsi
Mind az előadás, mind pedig a személyes konzultáció nagyon tetszett és igen komoly felismeréseket hozott számomra!

Felismertem, hogy a gyerekkori sérüléseim hogyan függnek össze a felnőttkori problémáimmal.

Dolgozni fogok rajta!
Budai Szilvia
Felismertem, hogy miért vannak kötődéseim a volt párom felé, mit kell még elengedni és mit lehet megtartani ezekből. Jobban kellene bízni magamban és figyelni magamra.

Belekóstoltam egy kis meditációba, ami kezdetnek egész jól ment! Szeretném veled folytatni a közös munkát!

Szekeres András
Kedves Sanyi! Elindítottál az úton, hogy sikerüljön összerakni és meggyógyítani azokat a részeimet, amelyek szétestek mostanában.

Fejlesztenem kell az elfogadás képességemet és a szeretettel való kapcsolódásomat.

Köszönöm a hozzáállásodat!
Illés Zsófi
Szuper volt a konzultáció, jól strukturálta az aktuális problémáimat és hogy merre kellene indulnom velük.

Jó volt megtapasztalni, hogy egy meditációban, magamban is fel tudok oldani blokkokat.

Nagyon jó ötlet a hangfelvétel is, mert később újra meg tudom hallgatni. Köszönöm!

Nemes Krisztina
Sokat kell gyakorolnom az önmegismerést, a múlt feldolgozást és a kapcsolataim rendezését.

Köszönöm a tanításaidat Sanyi, maradj ilyen empatikus!

Somogyi László
Nagyon tanulságos és felszabadult volt a beszélgetésünk.

Örülök a szívtől-szívig történt információ cserének!

Hála és köszönöm! 🙂
Fábián Anna
Nagyon hálás vagyok a beszélgetésért. Olyan dolgokkal szembesültem, amire egyébként esélyem sem volt rálátni.

Megértettem magam!

Csonka József
Nagyon tetszett, nagyon mély, intenzív érzéseket szabadított fel bennem.

A kapott gyakorlatot rendszeresen csinálni fogom! 🙂

Hálás vagyok Sanyinak, örülök, hogy eljöttem!
Pataki Andrea
Tudom-tudom, és mégis milyen sokszor elfelejtem, hogy az út bennem van… És milyen jól esnek a tiszta szavak!

Köszönöm, Sanyi !

Mezei Ágnes
Tisztábban látom most már, hogy a kapcsolataimat kell fejleszteni, feléleszteni, illetve egy új párkapcsolatot bevonzani. Szeretném mindezt jól csinálni, úgyhogy továbbra is járni fogok hozzád konzultációra!
Lengyel Júlia
Sugározd tovább a lényed jóságát és tisztaságát, maradj ilyen csodálatos! 🙂
Böbe
Sokat lendített rajtam a múltkori találkozónk. Most már tudom, hogy megmenteni csak saját magamat kell! Még egyszer tényleg köszönöm!
Sárközi Szilvi
…a Tőled kapott sok-sok segítségért is hálás vagyok! Ugródeszka voltál számomra egy boldogabb élet felé.

Nagyon sokat jelentett, hogy a depresszióimat SOS módon hatékonyan tudtad/tudtuk kezelni. Régebben az ilyen szakaszok hónapokig tartottak, Veled egy-két napig.

Baráti öleléssel: Zsolti
Hegedűs Zsolt
Az önismereti munka fontos, van min dolgoznom, fejlődnöm. Hosszú folyamat, de érdemes gyakorolni!
Szűcs Emese
Sok változás történt az életemben. Ezt neked is köszönhetem, ezért hálás vagyok: Köszönöm szépen!
Németh Gellért
Rájöttem, hogy még sokat kell dolgoznom magamon, például meg kell tanulnom szeretnem magam, mert ez nagyon hiányzik!
Hajni
Neked köszönhetem, hogy sikerült a blokkokat feltárni, a lényegre rávilágítani, így tovább tudok ezeken dolgozni. Nagyon tetszett!
Orosz Ildi
Szia Sanyi! Telitalàt volt a múltkori 5 perces meditàció! Dől a lé….!!!!

Na jó, ez egy kis túlzàs, de erőteljesen beindult a pénz áramlása! 🙂

Köszönöm !!!! Puszi!
Deák Tímea
Tudatalattim a legjobb testőröm – én bízom benne. Megvalósítottam régi álmomat, elmúlt a halál-félelmem.

Mindezt letisztázni, a Te segítségeddel tudtam, ezért megint csak azt írom: jó hogy vagy nekem.

Legyen jó napod!
András
Mióta megismertelek sokat segítettél nekem abban, hogy jobban megismerjem magam, hogy közelebb kerüljek Önmagamhoz.

Megtanítottál arra, hogy “igen”-t mondjak és hogy “nem”-et is, ha éppen úgy szükséges! Megmutattad az elfogadás és az elengedés fontosságát …és még sorolhatnám!

Sok nagyon fontos információt kaptam Tőled, ami birtokában könnyebben boldogulok az életben, úgy, hogy észre sem veszem, annyira természetesen jönnek a dolgok. Sokkal jobban rálátok dolgokra, hogy azok hogyan függnek össze.

Egyszóval csupa jó dolgokat kaptam Tőled, jó irányt mutattál nekem!
Sz. Anikó
Köszönöm szépen, hogy végig hallgattad a másfél órás zokogásom, beszédem legmélyebb pontjait és szakértelmeddel megmutattad a megoldások felé vezető utat!

A Veled való beszélgetés után éreztem azt, hogy a belső munkám során feljött tanítások a segítségeddel értelmet nyertek. A több éves ismeretségünk során mindig hallok valami újat tőled, amit beépítve hasznosítok a mindennapi kihívások során.

Hiszem, hogy mindenkinek szüksége van egy segítőre, aki nagyobb rálátással van egy adott helyzetre és akinek a támogatása megkönnyíti a kilátástalannak látszó helyzet megoldását.

Köszönöm, hogy vagy nekem, nekünk és az Univerzumnak!

Egy igazi ajándék vagy! Puszi!
Mészáros Zsófi
Önértékelés, határaim megtalálása, a hiányzó szeretet megadása, önelfogadás - ezek a legnagyobb fejlődni valóim.
Novák Tibor
Bár ösztönösen sok mindenre ráérzek, de nekem szükségem van arra a rendszerezett tudatos önmegísmerési technikákra, amelyeket te adsz át nekem.
Fodor Ági
Köszi szépen! Minden nagyon jó és hasznos volt, nagyon jól esett a konzultáció Azt is megéltem hogy “végre valaki megért”!
Ildikó
Sándor rámutatott arra, hogy bátorságot kell vennem magamon és lemennem a probléma mélyére, hogy végre túl legyek rajta!

Köszönöm, így volt tökéletes!

Papp Eszter
Annyira hálás vagyok neked, meg a segítőknek! 🙂 Már másnapra megtörtént bennem a változás.
Pap Éva
Tetszik, hogy nagyon rá tudsz hangolódni másokra, a problémáikra és ezáltal a megfelelő tanácsot adod.
Zsömbörgi Zita
Nagyon köszönöm a mai első meditálást! Olyan, mintha visszatért volna belém az Élet. 🙂
S. Edina
Köszönöm a múltkori beszélgetést! Kisimultak a hullámok, szinte rögtön.
Posta János
Azt nem értem mi ez, hogy úgy érzem, mintha már nagyon régóta ismernénk egymást? Mint egy régi jó barát, vagy egy igazi jó testvér, akivel úgy lehet együtt az ember, hogy nem érzi feszélyezve magát.

Olyan természetességgel lehet veled őszinte, megbízhat benned... Maradj mindig ilyen, nekem is öröm ha a társaságodban lehetek! 🙂

Szabó Gabi
Szeretném megköszöni neked, hogy megismerhettelek és segítettél rávezetni… és hogy megmutattad… itt sorolhatnám, hogy miket, de egy a lényeg:

Fantasztikus érzéked van ahhoz, amit csinálsz és ezzel nagyon sok embernek tudsz segíteni és segítesz is! Például abban, hogy magára találjon, felismerje értékeit, ki tudja mutatni érzéseit, amit fel is vállal … 🙂

Köszönöm szépen!
Majoros Ilonka
Hihetetlen volt, hogy csak párszor kellett dolgoznom a bőségre és ma annyi pénz érkezett hozzám! Személyesen: 404 eft, utalva: 80 eft. Hát ez csúcs!!!
Meli
Köszönöm azokat a nagyon értékes gondolatokat, amiket szerdán abban a pár mondatban kaptam tőled! Nagyon sokat jelentett nekem, hogy még ilyen rövid időn belül is igyekeztél a lehető legtöbbet segíteni nekem! Köszönöm!
Palánkai Gábor