Meddig kell még ebben a tetszhalál állapotban lennünk?

Meddig kell még ebben a tetszhalál állapotban lennünk?
Érdekes egybecsengésnek vagyunk tanúi ezekben a napokban:
Hasonló tetszhalál állapotba kényszerültünk, mint amibe Jézus is kétezer évvel ezelőtt, és szerintem a ránk nehezedő tanítás is nagyon hasonló.
Elmondom miért látom így:

A járvány és a korlátozások miatti bezártságot, a baráti, rokoni kapcsolatok lecsökkenését sokan úgy élik meg, mintha meghalt volna körülöttük az élet.
Nem csoda, hogy így érzik, hiszen sokaknak az emberi kapcsolatok adták a legtöbb örömöt, de most ettől lettek megfosztva, sőt még az is lehet, hogy hosszabb magányos időszakra kell berendezkednünk!

Ugyanígy anyagilag, szórakozásban, vagy a hobbink gyakorlásában is korlátozva lettünk és ez is fokozza a bezártság érzését. Sokan válnak emiatt depresszióssá, lehangolttá, mert nehezen viselik ezeket az érzéseket.

Mi a tanítása ennek az időszaknak?

Habár a történtekért a legtöbb ember a vírust és/vagy a kormány intézkedéseit okolja, én azt mondom, érdemes most is feltennünk a legfőbb önismereti kérdést:
– Mire tanít engem ez a helyzet?

Vagy talán úgy még pontosabb a kérdés:
– Milyen tanításba kényszerít bele ez a helyzet?

Ha elmélyedsz ebbe egy kicsit – kérlek, most tedd meg, legalább 2 percig!- , … akkor lehet, hogy benned is megjelenik a magány, az elszeparlátság, a korlátozottság, vagy a tehetetlenség érzése.
Akkor ezekkel biztosan dolgod van, fel kellene dolgoznod ezeket a negatív érzéseket!

Megjelenhet az is, hogy nem tudod mit hoz a jövő, emiatt bizonytalannak, kiszolgáltatottnak érzed magad, kilátástalannak látod a jövődet.
…akkor neked ezeket a tanításokat hozta.

Ami viszont – nagyjából az egész társadalmunkban – egységes megélés a tavaly óta tartó pandémiában, hogy a régi életünket már nem folytathatjuk úgy, ahogyan addig éltünk:

• Most nem kapcsolódhatunk,
• nem utazhatunk,
• nem szórakozhatunk,
• nem dolgozhatunk,

…nem élhetünk úgy, mint addig.
Mindezt elvesztettük.

Most vagyunk – talán – a legmélyebb ponton

Teljes a bezárkózás, az elszeparálódás.
Csak csendben várunk, kuksolunk és nem tudjuk még, hogy mi lesz ezután.
Nem tudhatjuk, hogy mikor indulhat újra az életünk és azt sem tudjuk, hogy vajon mennyit kapunk vissza belőle.

Ez az egész átélés, ez a folyamat engem arra emlékeztet, ahogyan Jézus is – pont ezekben a napokban – a barlangban feküdt a tetszhalál állapotában.

Már elvesztette a régi életét, de még nem találta meg az újat, még nem támadt fel.
Két élet között volt, ahogyan mi is abban vagyunk most.
Csak nekünk ez a szakasz nem 3 napig tart!

Lehet, hogy még hetekig ebben leszünk, de az is lehet, hogy még hónapokig, vagy évekig nem fog visszatérni a régi életünk teljes egészében.
Ha azonban maradunk a hasonlatnál, akkor a saját újjászületésünk során nagyon is fontos, hogy még benne legyünk ebben az állapotban! Ez annyira fontos, hogy nem is tudunk igazán továbblépni, amíg ki nem merítjük ennek a tanításait.

Milyen tanítása van ennek a tetszhalál állapotnak?

Több barátom és tanítványom is beszámolt arról, hogy egy egészen erős őszinteség, tisztulás és elengedés folyamaton megy végig ezekben a hetekben lelkileg.

Újra értékelik az életüket, a kapcsolataikat és Önmagukat is.

A folyamat során belátják azt, hogy

• hol hazudtak maguknak,
• hol éltek önámításban,
• hol voltak megalkuvóak, vagy
• tűrték el a hamisságot maguk körül.

Van, aki egy olyan párkapcsolatából lépett ki, amelyikbe évekig sikeresen vetítette bele vágyai megvalósulását. Azonban most rájött, hogy nem akar egy olyan partnerrel együtt élni, akinek az érzelmi intelligenciája jóval alacsonyabb az övétől, akinek a szeretet és az elfogadás csak jól csengő szavak, de nincs mögöttük valódi érzés.

Van olyan barátom, aki a munkahelyét hagyta ott, mert bár az anyagi biztonságot jelentett és mindenki elismerte a munkáját, de Ő a szíve mélyén egy egészen másik típusú hivatásban érezné jól magát. Kockázatos egy ilyen váltás, de Ő azt mondja, hogy így is megérte a saját útját választani.

Ismerek olyat is, aki a “baráti”, ismerősi kapcsolat rendszerét szelektálta ki. Olyanokat engedett el pár hónap alatt, akik valamikor régen nagyon fontosak voltak számára, de ma már csak a megszokás miatt tartotta velük a kapcsolatot.
Ő azt mondja, hogy végre nem kell úgy tennie, mintha minden a régi lenne, így végre tud azokra figyelni, akik most igazán fontosak számára!

Felismerték, hogy ez így nem mehet tovább

ideje változtatni, ezért elkezdték elengedni az őket már nem szolgáló kapcsolatokat, abbahagyták a megszokott tevékenységeket, mindezzel együtt pedig levetették azokat az énképeket, személyiség részeket, amelyek idejét múltaká váltak.

Ahogyan egy kígyó levedli a régi bőrét, hogy megújulhasson, úgy veti le az ember is a régi életét, a kapcsolatait és az énképét, hogy újjászülethessen.

Ők ebben a folyamatban vannak, ahogyan én is.
Nekem azzal indult ugyanez a folyamat, hogy feltettem magamnak az alábbi kérdéseket:

• Mi nem igaz az életemben?
• Mi nem igaz az énemben?
• Hol hazudok magamnak?
• Miben hazudok másoknak?

Ha ráhangolódsz pár percig és nagyon őszintén te is felteszed magadnak ezeket a kérdéseket, akkor megtapasztalhatod, hogy olyan válaszok bukkannak elő, amelyek átírják az addig magadról és a világodról alkotott képet. (Kérlek ne csak olvasgasd, tényleg csináld meg!)

A kérdésekre kapott válaszokkal aztán kezdeni is kell valamit. A legjobb, ha elengedjük mindazt, ami hamis, ami nem én vagyok, még akkor is, ha ez most nagy áldozatnak tűnik!

Inkább engedd el most, mintsem hogy még évekig cipeld!
Egyszer úgyis eljön majd a pillanat, amikor el kell engedni. Miért ne most legyen ez, amikor amúgy is ennek van itt az ideje?

És most elérkeztünk az indító kérdéshez:

Meddig kell még ebben a tetszhalál állapotban lennünk?

Addig kell ebben a tetszhalál állapotban lennünk, amíg el nem engedtünk minden olyat, amit nem vihetünk át az új életünkbe.
…és még egy kicsit tovább is!

Ugyanis – a megfigyeléseim szerint, – amikor megtörtént az elengedés, például lelkileg belehaltunk egy fájdalmas, szenvedős folyamatunkba, akkor rendszerint van utána egy pár légzésnyi csend állapot, amikor nem történik belül semmi sem.
Ha éltél már meg olyan mély belső folyamatot, ahol összeomlott a régi életed és vele együtt az énképed is, akkor tudod, hogy a maradékból újra fog épülni az egod és a jövődről alkotott képed is.

Azonban az összeomlás és a feltámadás között mindig van egy kis szünet, amikor tényleg nem tapasztalsz belül semmit sem!

Vannak, akiket idegesít ez a csend

Ők ilyenkor elkezdenek mocorogni, kérdezősködni, mint a Shrekben a Szamár:
– Mikor érkezünk már meg? Ott vagyunk már?

Ők nem bírják elviselni a mozdulatlanságot, a csendet, mert a mozgással és a zajjal azonosítják az életet és Önmagukat is.

Pedig ez a csend és mozdulatlanság nem hiba a rendszerben, hanem pont ez a lényeg!
Ilyenkor tapasztalhatod meg a legmélyebb Énedet, mert ilyenkor nem vonja el a figyelmedet a külső “mozi”.
Átélheted azt, aki valójában vagy.

Ilyenkor látod magad mindazon felesleg nélkül, amivel egyébként tévesen azonosítod magadat.

• Amikor körbevesznek jóbarátok,
• amikor el vagy havazva a munkában,
• amikor szaladsz a vágyaid megvalósítása után,

…akkor nem láthatod magadat, mert éppen kifelé figyelsz.

Csak akkor tudod magadat tisztán megtapasztalni, amikor mindezektől mentes vagy.
Most éppen ebbe vagy belekényszerítve a korlátozások miatt.

Ha tudatos vagy rá, akkor élsz a lehetőséggel és elmélyedsz magadba az alábbi kérdésekkel:

• Ki vagyok én mindezek nélkül? (család, barátok, munka, pénz, szórakozás…)
• Ki vagyok ott legbelül?
• Milyen lenne az életem nélkülük?
• Hogyan találhatom meg a magam teljességét a külső mankók nélkül?

Ugyanis mindaz, amivel eddig együtt éltél, mankók voltak csupán!

Most elvette őket az élet, hogy megtanulj nélkülük is járni – élni:

Meg kell tanulnod úgy is jól érezned magad, hogy nem támaszkodhatsz a barátokra, a szórakozásra, az utazásra.

Meg kell tanulnod úgy is szabadnak érezned magad, hogy nem járhatsz-kelhetsz szabadon, nem találkozhatsz bárkivel, maszkot kell hordanod és szabályokat kell betartanod.
Mert a szabadság nem kívül van, hanem belül, magadban kellene azt megtalálnod!

Ha ezeket megtanulod, akkor nem volt hiába ez a járvány!

Persze úgy is vége lesz egyszer, ha nem tanulsz belőle semmit sem!

Csak akkor nem fejlődtél, nem tanultál belőle semmit sem és ezért megtörténhet, hogy a következő kihívásnál el fogsz majd bukni.

Ugyanis a kihívások, a nehézségek nem függetlenek egymástól!
Egy sort alkotnak, ahol mindegyik felkészít a következőre. Az meg a következőre. Az meg a következőre…
Ha megtanulod az egyikből a leckét, akkor a következő nehézségre már előkészültél. Ugyan lesz majd ott is tanulnivalód, de egy picit könnyebb lesz, mert az alapokat már az előzőben elsajátítottad.

Aki viszont kihagy egy-egy leckét, az egyre nehezebben fejlődik fel a következő kihívásra és hamarosan eljön a pillanat, amikor képtelen lesz megugrani a lécet és elbukik.

Remélem Te időben felismered, hogy milyen tanításokat hozott neked a járvány és nem csak túléled, hanem újjá is születsz általa!

Sikeres Újjászületést és boldog Húsvéti Ünnepeket kívánok Neked!