Keressük a boldogságot a világban, a kapcsolatokban, a munkában és a szórakozásban, – keressük mindenütt, mégsem találjuk! Az olyan közhelyek, mint: “A boldogság attól lesz sok, ha másoknak is adunk belőle!” – is elég elcsépeltnek hangzik, mint ahogy az elillanó boldogság, vagy a csendben, békében, szeretetben vagy harmóniában megszülető boldogságot sem tartjuk valósnak. Mi hát a boldogság és hol találjuk meg azt?

A boldogság nem azonos az örömmel!

Az öröm olyan mint egy gyufaszál lángja, ami nagy lánggal ég, de tudjuk, hogy akárhogyan is próbáljuk meg elnyújtani a létét, az véges, rövid időn belül ki fog aludni. Az örömöt valami megszüli, a létét táplálja és mivel minden dolog változik, ezért az öröm forrása is ahogy megjelenik, úgy el fog múlni. De még múlandóbb az érdeklődésünk, az újdonság varázsa, ezért még ha az öröm tárgya fenn is áll, a megszokás miatt nem éljük át közel azt az örömöt sem, mint amit a  megszerzésekor megélhettünk.

A boldogság ezzel szemben egy állandó élmény, mégpedig a lelkünk alapállapota, mondhatni a közérzete, amely folyamatosan jelen van, mindig boldogak vagyunk, csak ezt nagyon ritkán tapasztaljuk! Mivel a lelkünk létét és azzal való Önazonosságunkat sem tapasztaljuk sűrűn, ezért abból a boldogság állapota is ritkán ér el minket, és ezt pontosan a felszínes és téves egoval való azonosságunknak köszönhetjük. Vagyis a lelkünk állapotától, a boldogságtól pontosan az választ el minket, aminek hisszük magunkat, az egonk, ami nem másból áll össze, mint a vágyaink, céljaink, félelmeink, gátlásaink, megfelelésünk, elvárásaink, önhittségünk, önbizalmunk, vagy annak hiánya – összességében az önmagunkról alkotott kép.

Ha mindezeket tudatosan el tudnánk engedni, felismernénk, hogy mindezek nem én vagyok, akkor mögülük kiderülne a valódi énünk, amelyből megnyílvánulna a boldogság állapota, közérzete.

A boldogsághoz legközelebbi érzés az öröm, ezért akik nem éltek még át boldogságot, azok a fokozott, vagy a tartós örömöt is összetévesztik a boldogsággal. Mivel az öröm elérésének minden esetben van valamilyen teljesülési feltétele, vagyis valaminek be kell következnie, valamit el kell érni hozzá, ezért a boldogságról is azt feltételezik az emberek, hogy annak is van feltétele és oka. Ez majdnem igaz is, mert ugyan a boldogság létének nincs feltétele, de a boldogság tapasztalásának mégiscsak van feltétele, mégpedig legalább egy részben egotlan állapot!

Az ego a boldogság akadálya

Ilyen ego mentes állapotot ritkán – akár spontán is elérhetünk, de lehet a spirituális törekvésünk kifejezett célja, a minél gyakoribb ego mentesség, illetve végleges megszabadulás az egotol.

Spontán egotlan állapot:

  1. szélsőséges állapotainkban jöhet létre, (mint amikor nagyon pozitívan vagy nagyon negatívan érezzük magunkat) ugyanis ilyenkor kibillenünk az egonk adta kereteinkből, illetve amikor
  2. egyensúlyban vagyunk és emiatt annyira megnyugszik az egonk, hogy szinte belealszik a létbe.

Mivel azonban a társadalmi viselkedés norma nem támogatja a szélsőséges állapotokat ( Minek örülsz annyira?! Ne bukj ki, ne sírj, ne zuhanj magadba! ), és az egyensúlyt sem tudjuk könnyen elérni és megtartani, ezért nagyon ritka a spontán elért egotlan állapot és az abból megszülető boldogság!

Nem minden egotlan állapotból születik meg a boldogság, van amelyikből más abszolút állapotba kerülhetünk. Ilyenek a mindent tudás, üresség, teljesség – tökéletesség, mindennel egység, egy a mindenségben, harmónia, béke, tisztaság …
A boldogság akkor születik meg, ha az egotlan állapot mellett a szívünk hihetetlenül nyitva van és az elégedettség is jelen van.

A boldogságnak tehát az elégedettség és a nagyon nyitott szív a feltétele, de hogyan lehet ezeket elérni, vagy spontán megtapasztalni?

A szív boldogsága

A nagyon nyitott szív (azért nagyon, mert nem szükséges a tökéletes nyitottság, már az is elég, ha nagyon nyitva van! ) akkor tud spontán megszületni, ha nagyon jól érezzük magunkat, akár sok kis öröm, eredmény, sikeresség elérése miatt, akár egy nagy kirobbanó öröm túláradó hatása miatt. Ilyenkor ez az öröm megnyithatja annyira a szívünket, hogy annak pozitív érzésétől elfelejtkezünk a problémáinkról, háttérbe szorulnak az elégedetlenségeink és ebben az elégedett és szívbéli állapotban megjelenik a boldogság.
Ezt akár szándékosan is előidézhetjük, ha kiütjük valamivel az egonkat, közben végtelenül megnyitjuk a szívünket és hagyjuk, hogy a túláradó öröm a lelkünk mélyéről felébressze a boldogság misztikus erejét!

A boldogság gyökere az elégedettség

A másik mód, ha az elégedettségre koncentrálunk. Spontán ritkán előfordul, hogy az ember életének egy pillanatában éppen elért minden jelentősebb célt, beteljesített vágyat, stb., és ezért semmi sem motiválja. Viszont ha ilyenkor felismeri, hogy mennyire klassz, hogy minden teljesült, amire vágyott, akkor az ebből fakadó öröm megnyitja a szívét és rájön, hogy milyen fantasztikusan jó a létezés, az élet, meg minden…(ez adja a kinyílást), és innen már nagyon könnyen belefolyik a boldogságba!

De ez az elégedettség tudatosan is elérhető, sok belső munkával, felismerések, megvalósítások és elengedések összességével. Nézzük meg ezt:

Az elégedettség azt jelenti, hogy nem zavar semmi sem, nem hiányzik semmi sem, nem vágyok és nem félek, nincsenek eléretlen célok, és mindent elfogadok annak ami. Ezt nem könnyű elérni, de nem is lehetetlen! Ha valaki módszeresen megvalósítja, eléri ezeket a feltételeket, az valóban elérheti az elégedettség állapotát, ami ugye előfeltétele a boldogságnak.

Azonban az elégedettségtől sokan félnek, egyenesen irtóznak, mert valami borzasztó nihili állapotnak érzik, amiben nincs motiváció, nincs cselekvés, nem történik semmi sem! – és igazuk is van, hiszen pontosan ez a lényege az elégedettségnek! De vizsgáljuk meg, hogy miért félünk ezektől a kiüresedett állapotoktól? Egyáltalán miért vágyunk a mozgásra, motivációra és a történésekre, változásra?

A válasz az, hogy mindenben keressük a lehetőséget arra, hogy jól érezzük magunkat és ha nincs tovább, ha nincs változás, akkor ugyan mikor és hogyan érhetnénk el a jobb létet, vagy a boldogságot? Mivel az egonk azt tapasztalja, hogy Ő nem boldog a jelen állapotában, ezért azt gondolja, hogy valamit tennie kell a boldogság eléréséért, hiszen az örömöt, a jó közérzetet is akkor tudja elérni, ha valamit tesz, ha valamit megváltoztat.
Ebből a téves következtetéséből fakadóan irtózik a megállástól, a vágytalanságtól, céltalanságtól, kiüresedettségtől, mert el sem tudja képzelni, hogy az ürességből – amiben Ő nincs jelen, – születhet valami jó?!

Pedig a tapasztalat az, hogy csak akkor fog a legfőbb jó tartósan vagy véglegesen megjelenni, ha pont Ő, az izgő-mozgó eltűnik a színről! Ez az egész olyan, mintha az árnyékember a fényre vágyna…

A tökéletesedés útján

A másik probléma az, hogy az egonk ugyan el tudja képzelni az elégedettség állapotát, de csak akkor, ha Ő elérte a tökéletességet! Azt mondja magának, hogy kitűztem egy csomó célt, amelyeket ha elérek és az újabbakat is elérem, akkor elérem a tökéletességet, amiben majd megnyugodhatok, mert csak a tökéletes érdemli meg, hogy megpihenjen! Vagyis addig nem nyugszik, nem engedi meg magának az elégedettséget, amíg el nem éri a tökéletességet!
Ezt a hozzáállást nem a semmiből találta ki, hanem pontosan az abszolút lélektől látta, hiszen a Teremtőnk tud boldog, elégedett lenni, – Na de Neki könnyű, hiszen tökéletes! Innen a téves példa: tökéletesnek kell lenned ahhoz, hogy megállhass!

De nem csak a tökéletesség elérésével nyílhat meg számunkra az elégedettség állapota, hanem van egy másik út is, amelyre ugyan nem láttunk Isteni példát, mégis számunkra ez a járhatóbb és akár ebben az életben meg is valósítható!

Lásd be: tökéletlen vagy!

Ez pedig az, ha elfogadjuk a tökéletlenségünket! Nem kell végig mennünk mindegyik úton és elérni a mindent tudást, az akadálymentességet, hanem ha belátjuk és elfogadjuk, hogy tökéletlenek vagyunk, akkor is teljesítettük az elégedettség feltételét: “mindent elfogadok annak ami”. Ezt nem könnyű, hiszen egész életünkben arra láttunk példát és arra tanítottak minket, hogy törekedjünk, küzdjünk, legyenek céljaink és ha valaki nem ezt az utat járja, akkor azt lenézik, tunyának és lustának titulálják.

Részben igazuk is van, hiszen a legtöbb lusta embernek ugyan van motivációja, de fél megvalósítani azokat, tehát őket nem hívhatjuk tudatosan elégedettségre törekvőknek. Ez egy teljesen más út, azoknak való, akik már megtanultak célt kitűzni, küzdeni és megvalósítani, de már ez sem hajtja őket, ebben sem lelik önmagukat. Felismerték, hogy örömöt szerezni már tudnak, de az elégedettség és boldogság még mindig hiányzik nekik!

Tehát ha:

  • eléred a céljaidat, beteljesíted a vágyaidat, vagy
  • lemondasz a korábban hajszolt vágyaidról, kitűzött céljaidról,
  • feloldod a félelmeidet, elfogadod a veszteséget, leromlást, elmúlást, halált, összességében a változást,
  • elfogadod, hogy hibás, tökéletlen, hasztalan, eredménytelen és kudarcos vagy az életed sok-sok területén,
  • és még így is tudod szeretni magad,

… akkor eléred az elégedettséget, még így tökéletlen állapotodban!

A mai ember számára, aki javarészt tökéletlen, ez a legrövidebb út a boldogsághoz, ez az, amit akár pár év vagy évtized lelki munkájával megvalósíthat.

De érdemes ezért ennyit küzdeni, megéri mindezt?
Ugyan mi lehet több a boldogságtól? Mi hiányozhat annak, aki boldog?

Semmi, akkor már semmi sem hiányzik!

Blogértesítő