Vannak, akik szerint jobb nem kinyílni a világra, mert onnan bántás és fájdalom jöhet, viszont ha zárva tartjuk a kapukat, akkor belül sokkal biztonságosabban túlélhetjük az életet.

Ez részben igaz, azonban akik így döntenek, a zárt lelki falak mögött sokkal szegényesebb életet kénytelenek élni, hiszen nem csak a rossz dolgokat zárják ki, hanem a jókat, a szépséget és az örömöt is!

A zárt falakon át nem csak az örömforrásokat nem látják meg, amelyekért érdemes lenne élni, hanem a problémáik megoldásához szükséges információk is nehezebben jutnak el hozzájuk, így a saját életüket nehezítik meg. A bajt pedig tovább tetézi, hogy az állandó védekezés és félelem annyi negatív energiát termel, amelytől lassan elmegy a maradék életkedvük is és innentől egyenes út vezet a leépülés felé.

Van arra megoldás, hogy csak a jókat engedjük be, de a rosszakat kizárjuk?

A legtöbb ember ezzel kísérletezik egy életen át, és erre különösen ráerősít a ma oly divatos pozitív gondolkodás-bevonzás ideológia is.
Megpróbálják elkerülni azokat a helyzeteket, gondolatokat, érzéseket, amelyek negatív hatásúak, és igyekeznek minél több figyelmet irányítani a jóra, szépre, felemelőre.
A hatás átmeneti, ráadásul folyamatosan résen kell lenni, nehogy egyetlen negatív is behatoljon a szűrőn át!
Ezt nevezik éberségnek. De hol itt a nyugalom?

Akinek a nap minden pillanatában ébernek kell lennie, nehogy valami ellenség behatoljon, az ugyan mikor tud belelazulni, mikor engedheti el magát úgy igazából? Semmikor!
Sajnos ez a módszer csak addig hoz pozitív eredményeket, ameddig meg van az éberség, amíg folyamatosan kontroll alatt tartod az elmédet. Mihelyst egy kicsit elengeded magad vagy valami kizökkent, máris megjelennek azok a csúnya negatív gondolatok és érzések.

Hogyan nyíljak meg és maradjak szabad egyszerre?

A megoldáshoz mélyebbre kell ásni:
Fel kell tenni a kérdést, hogy miért félek a saját (negatív) gondolataimtól és érzéseimtől? Miért keletkeznek ezek bennem? Esetleg ez nem is egy hiba eredménye, hanem okkal vannak bennem?

A tapasztalat azt mutatja, hogy amikor megfigyelünk egy negatív gondolatot, érzést vagy érzelmet és igyekszünk a mélyébe látni, esetleg az eredetét feltárni, akkor azt találjuk, hogy mindegyik jön valahonnan és bizony fontos feladata van velünk! Valamire tanít minket! Valami olyanra, amire a pozitív dolgok nem tudnak megtanítani, mert azok más dolgokra tanítanak.
Ráadásul a negatív dolgok nem is negatívak, hanem csak mi címkézzük fel ezzel a jelzővel őket. Negatívnak címkézzük, mert valami kellemetlent, rosszat feltételezünk tőlük, róluk, hatásukra, amit nem szeretnénk átélni. Ha azt mondanánk, hogy nem akarom átélni, vagy nem szeretném befogadni, az pontosabb megfogalmazás lenne, mint hogy negatívnak, rossznak címkézzük. De hát ilyenek vagyunk, leegyszerűsítünk, amit csak lehet.

Szóval, ha a címkézés és kizárás helyett inkább befogadnánk, elfogadnánk, akkor azzal többre mennénk, mert akkor végre észrevehetnénk, hogy mire is akar megtanítani az a dolog. Amire pedig tanítani akar, azt nem csak megérteni kell, hanem elfogadni is, tehát ehhez ismét szükségünk lesz a megnyílásra, ami az elfogadás alapja.

Megéri nyitottnak lenni!

Vagyis ha megnyílunk, akkor ugyan beengedjük azt a szemetet, rosszat, negatívat is, amitől eddig megvédtük magunkat, viszont ha mindezt tudatosan feldolgozzuk, akkor még tanulhatunk, fejlődhetünk is általa.
Ráadásul, amit egyszer feldolgoztunk, az utána nem fog zaklatni, de te sem látod már negatívnak, mert megláttad a valós természetét, ami csak úgy van.

Aki pedig ilyen nyitottsággal él, az nem fél többet, mert tudja, hogy minden rossz csak egy árny, ami mögött egy újabb tanítás rejlik, egy újabb lehetőség a fejlődésre, tudatosodásra.
Ettől szép azok élete, akik mernek nyitottak lenni!

Blogértesítő