Barion Pixel

Alapjaiban változott meg az életem

Nem tudom, hogy a csillagállások hozták vagy egyszerűen csak ez volt a sorsomban megírva, de az elmúlt pár évben

Alapjaiban változott meg az életem:

    • Munka,
    • Párkapcsolat,
    • Önmagam működése

Mindegyik életterületen nagyon komoly változásokon mentem keresztül.

A változás belülről indult

Az egész úgy kezdődött, hogy egy belső változás elindult belőlem, aztán fokozatosan átformált körülöttem is mindent.

Hetek, hónapok alatt eljutottam oda, hogy már nem érdekeltek, nem motiváltak azok a dolgok, amelyek régen teljesen lázba hoztak.
Ehelyett, teljesen új utakon akartam járni!
Új céljaim születtek a munkában, új értékrendem a magánéletben, és nem éreztem már, hogy bármi közöm lenne a régi Sanyihoz!

Veled is történt már ilyen?

El tudod képzelni, hogy úgy átalakulsz belül, hogy az teljesen felforgatja az addigi életedet?
Csak hogy egy példát mondjak:

A munkám teljesen átalakult

Közel 15 éven át tartottam önismereti tanfolyamokat, táborokat és ezek népszerűsítésére előadásokat.

Az előadásokat még a Soterban kezdtem el tartani önismereti, párkapcsolati és tudatos problémamegoldás témakörökben.
Több mint 150 előadás után, egyszer csak azt éreztem, hogy ez már nem ad úgy örömet, mint régen. Már csak megszokásból csinálom.

Ezért 3 évvel ezelőtt abbahagytam az élő előadásokat.
Nem vívódtam sokáig, szinte egyik napról a másikra engedtem el!

Rá másfél évre, szinte pontosan ugyanez a folyamat lezajlódott a munkám négy másik területén is:
Először az önismereti táborok tartását fejeztem be, majd az élő tanfolyamokat is. Végül ugyanerre a sorsra jutottak a tantra estek és a transzlégzés “bulik” is.

Az elmúlt 25 évben, évente több tábort is tartottam, önismeret, párkapcsolat és tantra tanításokkal megtöltve.
Mondhatni, életem és munkám legszebb emlékei kapcsolódnak ezekhez a táborokhoz.
Rengeteg embert ismertem meg és itt tudtam élményszerűen átadni az önismereti életmódot és annak eszközeit.

A tanfolyamok pedig sokak számára az önismereti tudás legjobb forrását jelentették.
Ott tanítottam meg az önismereti út 6 fő lépését, majd hozzá azt a közel 30 gyakorlatból álló eszköztárat. Aki ezt elsajátította, az azóta is bármilyen lelki problémáját fel tudja dolgozni.

Aztán egy tavaszi napon azt éreztem, hogy ezt is be kell fejeznem.

Többen megpróbáltak rábeszélni, hogy folytassam, – hiszen nagyon szerették, valóságos rajongói tábora volt ezeknek, – de én úgy éreztem, hogy fontosabb az, hogy szívből jöjjön, mint hogy csak azért csináljam, mert kell!

Tudom, ez

Sokaknak furcsa döntés, hiszen nem szoktak a szívükre hallgatni

Pedig kellene!

Ha csak fejből éled, irányítod az életedet és kihagyod belőle a szívedet, akkor pont azok a jó érzések maradnak el, amelyekért megéri élni!

Egyszer csak azon kapod magad, hogy már nem tudsz örülni annak, amiért addig annyit hajtottál!
Fejben ugyan tudod, hogy most örülnöd kellene, de a szívedben mégsem érzel semmit sem, mert érzelmileg lezártál.

Ez azért van, mert mindannyiszor, amikor a szíved helyett az eszedre hallgatsz, el kell hallgattatnod a szíved szavát. Be kell zárnod egy kis kaput a szívedben, hogy az ne ellenkezzen az eszeddel.

Azonban ennek ára van!

Ha sokszor becsukod a szíved kapuját, 

az már akkor sem fog kinyílni, 

amikor boldog lehetnél!

Idővel a szíved megszokja, hogy nem hallgatsz rá, folyton csak becsukod és már nem fog kinyílni. Akkor sem, amikor lehetne örülni, amikor érezhetnéd jól is magad!

Nem nyílik meg sem a jónak, sem a szépnek. Nem tudsz már örülni, nem tudod átélni a hálát, a boldogságot és a szeretetet sem.
Ez azért elég nagy veszteség, nem?!

Én is átéltem ezeket még ifjú koromban, aztán az önismereti Tanítóm megtanított arra, hogyan is érdemes szívből élni:

Ne csak fejből élj!

A mai világ egyik legnagyobb hibája, hogy arra neveli az embereket, hogy mindent meg lehet oldani fejből.

Biztosan Te is hallottad már ezeket az “okosságokat”:

  • “Fejben kell helyeden lenned.”
  • “Minden fejben dől el!”
  • “Hozz ésszerű döntéseket!”  stb.

Kétségtelen, hogy szükség van a józan eszünk használatára, de csak bizonyos mértékig és adott helyzetekben!

A teljes élethez, a teljességhez elengedhetetlen, hogy a szívedet is használd – legalább olyan mértékben, mint a fejedet, az eszedet.

A szív nem csak az érzelmek és érzések központja

, hanem a szeretet és az elfogadás is innen tud működni.

Ha nem tudod elfogadni és szeretni magadat és másokat, akkor attól mindenki csak szenved.
Te is és azok is, akik nem kapják meg tőled.

Például a nehéz helyzetekben hiába vagyunk toleránsak vagy kötünk kompromisszumokat, ezek csak átmeneti kezelést adnak azokra a problémákra, ahol az elfogadás lenne a gyógyír.

A szeretet nem azonos a kedves tetteiddel, amelyeket fejből akarsz csinálni.
A szeretet az egy meleg érzés, egy finom energia, ami a szerető szívedből kiárad.
Mondd, szoktad még érezni ezt a melegséget?
Érzed olykor, ahogyan a szívedből kiárad a szeret?

Már bocsánat, hogy ilyen provokatív kérdést teszek fel, de azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb ebben a fejből irányított világban, hogy:

Ne veszítsük el a szívünkkel való kapcsolatot!

Korábban párszor már megtapasztaltam, hogy milyen súlyos következményei lehetnek, ha csak fejből akarok élni:

  • Megrekedés, elakadás az életem ügyeiben,
  • állandó fáradtság, energetikai lemerültség, enerváltság,
  • mélabú, szomorúság, egyféle depresszió közeli állapot,
  • és akár betegségeket is realizálhatunk, ha lelkileg nem vagyunk a helyünkön!

Én legalábbis ezeket produkáltam korábban, amikor olyanra akartam rávenni magamat, ami ugyan nagyon logikus volt, de nem éreztem benne otthon magam.

Nos, hogy a végére érjek a történetemnek is,

Én mertem a szívemre hallgatni és nem bántam meg!

A szívem azt súgta, hogy váltanom kell:
El kell engednem a régit és belelépni a még ugyan ismeretlen, de hívogató jövőbe.

Ezért elindultam egy új úton, amit nem tudtam, hogy merre fog vezetni, de bíztam benne, hogy a szívem jót akar nekem.
Végül nem bántam meg!

Az út nem volt könnyű, de legalább “tanulságosan” nehéz volt.

Többször is úgy volt, hogy már majdnem feladtam, aztán…

… a történetem folytatását majd legközelebb elmesélem neked. Izgalmas lesz, abban biztos lehetsz!  😉
Valamint arról is mesélek majd, hogyan tanultam meg változni és rugalmasabbnak lenni, ami a legfontosabb képesség ebben az évtizedben!

Maradt még kérdésed?

Huszti Sándor
Önismereti tanító

30 év önismereti tapasztalata alapján kidolgoztam egy igen hatékony módszertant, amely eszközt ad a legtöbb önismereti és lelki problémánkra.
Segitségével már több ezer embernek segítettem megoldani a párkapcsolati, magánéleti és munkahelyi problémáit.

Szívesen segítek Neked is átlátni az előtted álló utat egy 15 perces INGYENES Online Konzultáció során.


Közelgő események


Ha nem jó az időpont, akkor...

Iratkozz fel a Hírlevélre és emailben értesítelek a következő programokról.




A feliratkozásod sikertelen. Kérlek próbáld újra.



Sikeresen feliratkoztál, köszönöm!

Hírlevelek

Iratkozz fel, hogy értesíthesselek a következő programokról.