Akarjuk a változást, de félünk is tőle. Szeretnénk változtatni az életünkön, de annyira tartunk a negatív következményektől, hogy végül egy lépést sem teszünk érte.
Manapság a csapból is az folyik, hogy változnod kell, sőt sokszor Te is azt érzed, hogy nem jó így, nem érzed jól magad a kapcsolatodban, munkahelyeden, családodban, vagy a saját bőrödben, életedben sem.
Egyáltalán, szükséged van a változásra és ha igen, akkor hogyan érheted el azt?
Tényleg meg kell változnom?
Mivel körülötted minden változik, ezért Neked is változnod kell! – szokták mondani, de bevallom, ez számomra sem annyira meggyőző érv, ezért inkább a tanítóm szavaival érvelnék:
“Ha nem tetszik, változtasd meg. Ha nem tudod megváltoztatni, akkor fogadd el!”
Igen, ez a két lehetőségünk van: változtatás és elfogadás. Az elfogadást ugyan mindig meg kell tegyük, de vannak olyan életfeladatok, amelyeknél nem az elfogadás a megoldás kulcsa, hanem az, hogy változz és változtass! Változz belül a személyiségedben és változtass kívül az életedben! Igen, ebben a sorrendben, mert ettől működik, de erről majd később.
Mielőtt nekiugranál a változtatásnak, állj meg egy pillanatra és gondolkodj el azon, miért is ez az első reakciód arra, ha valami nem jó, ha valahol nem érzed jól magad?
Rá fogsz jönni, hogy azért, mert azt tanultad a szüleidtől, a barátaidtól, a társadalomtól, hogy ha valami nem tetszik, akkor azon változtass!
Vagyis ez csak egy tanult reakció, nem pedig egy átgondolt, megérlelt, tudatos döntés.
De mi lenne akkor a tudatos döntés?
Kezdd a felelősségvállalással!
Az, ha elgondolkodnál azon, hogy amiért nem jó, megfelelő, elfogadható számodra a jelenlegi helyzet, azért egyrészt – jórészt – javarészt pontosan Te vagy a felelős!
Hiszen Te keveredtél bele, a Te – sokszor nem tudatos – döntéseid folytán jutottál ide, Te nem léptél ki belőle időben, vagyis kár lenne másra fognod, a felelősség javarésze a Tiéd.
Persze ettől most nem érzed jobban magad, de ha belátod és elfogadod, hogy a felelősség a Tiéd, akkor a változtatás lehetősége is a Te kezedben marad! Emlékezz rá, hogy amikor hárítod a felelősséget, másokat hibáztatsz a saját szerencsétlenségedért, olyankor tőlük várod, hogy megoldják a te sanyarú helyzetedet.
Ahhoz, hogy Te irányíthasd a saját életedet, neked kell vállalnod a legtöbb felelősséget a téged ért hatásokból!
Mit tanulhatok belőle?
A tudatosság útján a legfontosabb kérdés az, hogy:
Miért keveredtem bele?
Mit tanuljak belőle, hogy legközelebb ez ne történhessen meg?
Nagyon fontos, hogy ezeket a kérdéseket minden helyzetben feltedd magadnak, különben sosem fogsz tanulni az általad teremtett galibákból és akkor újra meg újra belekeveredsz ugyanabba a számodra negatív helyzetbe. A változásnak, változtatásnak is csak akkor lesz értelme, ha az nem menekülés a korábbi tetteink kellemetlen következményei elől, hanem egy fejlődési folyamat része, ahol az előző szintet tisztességgel kitanultuk, mindent megértettünk belőle.
Amikor aztán rájöttél, megfejtetted, tanultál belőle, akkor jöhet a változás és a változtatás!
De hogyan és mit változtassak, hogy aztán nekem is jó legyen?
Sokan már itt elakadnak, mert fogalmuk sincs mi felé változtassanak, mi lesz a jó nekik, hiszen annyiféle lehetőség kínálkozik. Ugyan mi alapján találják ki, hogy melyik lesz számukra a legjobb?!
Amikor nem kézenfekvő a megoldás, akkor lehet agyalni, másokat megkérdezgetni, vagy az ötleteket végigpróbálni, de van egy ezektől spirituálisabb és tudatosabb eszközünk is, mégpedig a megérzésünk.
A megérzés, az intuíció képes olyan válaszok “megsúgására”, amilyenek nekünk az eszünkbe sem jutnának, vagy ha mégis, akkor nem látunk annyira a jövőbe, hogy biztosak lehetnénk benne. Márpedig a megérzéseinkben bízhatunk, ezt bizonyára Te is sokszor megtapasztaltad már, tehát nyugodtan tedd fel a kérdést az intuíciódnak: Mi lenne a helyes irány, merre változtassak az életemen?
Persze ahhoz, hogy ilyenkor ne a félelmeid vagy a vágyaid válaszolják meg a kérdésedet, hanem az a válasz valóban az intuíciódból jöjjön, kell némi gyakorlottság, de ezt célzott gyakorlással, a belső látásod fejlesztésével hamar elérheted.
Változtatás vagy változás?
Az intuíciódból érkező válaszok nem mindig a külső változtatásra sarkallnak, hanem van, amikor egy belső változásra próbálnak rávenni. Vajon miért?
Azért, mert a külvilág annyira a belső világunk tükre, visszajelző felülete, hogy ha belül nem nőttél fel az új, vágyott szintre, akkor azt kívül sem kaphatod meg tartósan az életedbe. Hiába is próbálnád kívül elérni azt, nem fog sikerülni, vagy ha nagy erőlködés árán mégis, akkor sem tudod megtartani, mert még nem vagy rá elég érett és tudatos.
Például amikor egy jobb minőségű párkapcsolatra vagy munkára vágysz, de a tudatosságod még a jelenlegi kapcsolatodhoz méltó alacsonyabb szinten működik, akkor azokkal az alacsonyabb szintű elfogadó, cselekvő és felelősség vállaló képességekkel csak ideig-óráig tudnád megtartani a jobb kapcsolatot vagy munkahelyet, azután úgyis kiderülne, hogy még nem vagy rá elég érett, ezért kirúgnának.
Tehát csak a belső változás alapozza meg tartósan a külső változtatást. A jobb minőség eléréséhez belül is jobb minőséget kell elérned, belül kell fejlődnöd.
Belül változni pedig elsősorban a személyiségünkben tudunk, vagyis valaminek meg kell változnia a gondolkodásodban, érzelmeidben, énképedben, szokásaidban vagy a tetteidben.
A tapasztalat az , hogy komolyabb változást általában nem tudunk a felszínen csak úgy eldönteni! Ehhez le kell merülnünk a tudatunk mélyebb rétegeibe meditációval vagy legalább egy kicsit magadra hangolódva.
Tedd most fel a következő kérdést magadnak: Miben kellene belül megváltoznom ahhoz, hogy kívül az életem …ilyen-meg-ilyen… irányba változzon?
A kapott válasz egy jó kiindulási pont lesz, de valószínűleg többször fel kell még tenned ugyanezt a kérdést és mindannyiszor megvalósítanod a szükséges belső változást.
Ahogy haladsz ezen a belső úton, megtapasztalod, hogy van még egy igen komoly akadályod, mégpedig a félelmeid a változástól:
Félelem a változástól
A személyiségünk alapvetően biztonságra törekszik, ennek pedig egyik eszköze a bevált dolgok megtartása, az állandóság fenntartása.
Hiába akarsz a felszínen változást, a mélyben pedig a lelked sarkallna arra, hogy indulj el az úton, ha közben a személyiséged minden lehetséges eszközzel lassítja, megakadályozza ezt: kimagyaráz, lebeszél a vágyaidról, félrevezet és a félelmeiddel riogat.
Ugyan a félelmeink egy része jogos, de a többit akkorára fújja fel az egonk, hogy rémületünkben moccanni sem bírunk, inkább visszahúzódunk az eddig bevált, kellően kiismert vackunkba. Így lesznek a félelmeink a legnagyobb akadályai azon változásoknak, amelyek egyébként a jobb létünket, boldog életünket szolgálnák.
Ha szeretnél végre kilépni a félelmeid szorításból, akkor egyszer és mindenkorra le kell számolnod velük, különben újra meg újra megtalálják azt a pontot, ahol megakadályozhatják a fejlődésedet, beszűkítik az életteredet.
A félelmeidet nem tudod véglegesen feloldani, amikor csak kerülgeted, terelgeted azokat. Helyette hatékony önismereti alapú félelem oldást célszerű alkalmazni, így képes leszel gyökerestől felszámolni a félelmeidet és végre szabaddá válik benned a változás útja!
Tehát foglaljuk össze, hogy mi kell a változáshoz:
- Lásd be, hogy jobb változnod, mint megrekedned, mert Változás = Élet, Megrekedés = Halál
- Mit nem fogadok el? Mit tanulhatok a jelenlegi helyzetemből?
- Kérdezd meg az intuíciódat: Merre változtassak az életemen?
- Miben kellene belül megváltoznom ahhoz, hogy kívül az életem …ilyen irányba változzon?
- Ne félj a változástól, inkább számold fel a félelmeidet!
Ha ezeket a pontokat becsülettel végig viszed, meditációban feldolgozod, akkor minden fontos lépést megtettél, ami a tudatos változáshoz kell.
Fektess be tudatos önismereti munkát a változásba és meglátod, meglesz az eredménye!
Várom a véleményedet, visszajelzéseidet!
Huszti Sanyi