Barion Pixel

Egyszer próbáltam, nem működött, úgy látszik ez nem az én utam

Kérdezem az egyik résztvevőt a múltkori transzlégzés után, hogy milyen volt neki a transz, miket élt meg?

Azt mondja, hogy ez volt az első transzlégzése, de nem igazán jött fel neki semmi sem, úgyhogy lehet nem is ez az útja, ezért nem fog jönni többet.

Na de kérem!

Ez nem mozi, hanem edzőterem!

Itt nem úgy van, mint a moziban, hogy csak beülsz a kényelmes székbe és már jön is az élmény!
Illetve de. Van akinek igen. Másnak meg nem, mert még nem tart ott.

Na ezt elmagyarázom:
Elméletileg a transzlégzéssel kiváltható transz állapot képessége ott van mindenkiben.
Elméletben ott van, csak a gyakorlatban nem jelenik meg mindenkinél.

Miért?
Mert a személyiségek legtöbbje annyira zárt, merev, korlátolt, hogy nem tud belőlük feljönni a transz folyamat csak úgy első nekifutásra.

Olyan ez, mint a feltétel nélküli szeretet, ami szintén ott van mindenkiben, de úgy  be van temetve, hogy jó ha egyszer kitör belőled életed során.

Szóval azért, hogy ez a transz állapot kijöjjön, beinduljon, azért a zártabb személyiségeknek meg kell dolgozniuk (magukat). Ki kell nyitni a kapukat, fel kell lazítani a rögzültségeket, át kell mozgatni a merevséget.

Ha például van már mögötted sok évnyi önismereti munka, és abban nem csak fejben analizálás volt, hanem mondjuk bodywork, terápiás tánc, családállítás vagy bármilyen olyan módszer, amiben lazultál a mozgásodban, az elmédben, vagy gyakoroltad a spontaneitást, az intuitív áramlást, a flowt, akkor ezek jó alapokat adnak ahhoz, hogy a transz is könnyedén megszülessen benned.

De ami igazán sokat jelent az az – mindenféle technikai tudás és gyakorlottság nélkül is – , ha könnyen kapcsolódsz az érzelmeiddel.
Az önismereti munka nagy része ugyanis az érzelmeid feldolgozásával telik, ezért ha könnyen elsírod magad, ha könnyen belemerülsz a fájdalomba, a veszteségbe, a félelembe vagy az örömbe, a felszabadulásba, akkor a transzba kerülés is könnyen fog menni.

Miért van ez így?
Azért, mert a transzba kerülés legfontosabb feltétele, hogy el tudd engedni a kontrollt és megbízz abban, hogy a tested, a lényed majd tudja és visz téged. Ugyanez a kontroll elengedés már megvan azokban, akik képesek feladni a tartásukat, leengedni a falaikat és megmutatni mások előtt, hogy sérülékenyek, esendőek, kínlódnak és elbuktak.
Vagy akikben annyi feszültség gyűlt már össze, hogy nem bírják azt magukban tartani, náluk egyszerűen átszakad a kontroll gátja és ordításban tör ki a transz során.

Ezeket az érzéseket és állapotokat a társadalom negatívnak titulálja, elkerüli és pontosan ezért válnak ezek problémává – mert amit elkerülünk, azzal nem foglalkozunk, azt nem oldjuk meg és abból bizony probléma lesz!

Az önismereti munka során viszont pont ezekkel dolgozunk, vagyis nem kerüljük, hanem bevállaljuk, belemegyünk, …legalábbis aki meri elengedni annyira a kontrollt, hogy átadja magát ezeknek a nehéz folyamatoknak is.

Na most így fordulhat elő, hogy az először résztvevők között van 10-20%, akinek már van annyi önismereti tapasztalata, hogy könnyen átadja magát és van 10%, akinek semmilyen tapasztalata nincs, de a személyisége alapból annyira laza – vagy totál ki van bukva – , hogy nem kontrollálja túl magát és ezért tud könynen transzba esni.

A maradék 60-70%-nak nem fog elsőre menni a transz, mert túl sok fal van, nem meri elengedni a kontrollt, fél a kiszámíthatatlan helyzettől, szégyelli kiadni a hangját, megmozdítani a lemerevedett testét, felszabadítani Önmagát…

De ez nem jelenti azt, hogy nekik nem való a transzlégzés!

Csak azt jelenti, hogy Ők még nincsenek készen rá, nekik még gyakorolni kell ahhoz, hogy fellazuljanak a transzhoz.

Olyan ez, mint egy olimpiai selejtező. Ahhoz, hogy egyáltalán versenyezhess az olimpián, már kell egy felkészültségi szint, amit csak rendszeres edzéssel tudsz elérni.

Ezeket a hiányzó alapokat próbálom felépíteni a transzlégzést megelőző fél órás lelkesítő beszéddel és a fél órás előkészítő gyakorlatokkal. Bíztatlak, hogy lazulj el, engedd bele magad, bízz meg a folyamatban, stb.
Aztán mozgunk, kergetőzünk, seggrepacsizunk, kiabálunk, énekelünk, lihegünk
… de ha túl merev, bezárt a rendszered, akkor ez a 2x fél óra bizony kevés lesz a fellazuláshoz!

Amikor önismereti táborokban transzlélegzünk, akkor jól látható a különbség. 2-3 nap összeszokás, lazulás, kiborulás és felemelkedés után végzett transzlégzés elsőre megy mindenkinek, mert már annyira megnyílnak, megbíznak, hogy ki tud jönni belőlük a transz folyamat.

Ugyanezt elérni egy-egy hétvégi transzlégzésre beesve csak úgy lehet, ha többször eljössz és minden alkalommal:

  1. tanulod, mélyíted a technikát,
  2. szokod a megnyílást és ellazulást, valamint
  3. kezdesz megbarátkozni a kontroll elengedésével.

A legtöbb KITARTÓ ember 3-5 alkalom alatt egy közepes szintre el tudja sajátítani a módszert.

De találkoztam már olyannal is, aki járt vagy egy évig is, mire annyira bele merte engedni magát, hogy fel tudtak törni belőle érzések, viszont akkor az akkora változást hozott számára, amit soha előtte más módszerrel nem tudott elérni. Pedig azokban is kitartó volt.

Szóval ha neked nem sikerült elsőre a transzlégzés, akkor ne add fel, nem is várható el, hogy elsőre sikerüljön.

Gyere, gyakorold a technikát, szokd a csapatot, két program között is táncikálj otthon, lazulj, próbáld oldani a kontrollt – de ne piával! – és meglátod, hamarosan te is annyira el tudod engedni a gyeplőt, hogy felszabadulnak a belső erőid és megtapasztalod a transz folyamat összes gyógyító hatását!

Huszti Sanyi

ui:

Amúgy ezen a témán fellelkesülve elhatároztam, hogy csinálok nektek olyan videókat, amiben otthon is végezhető gyakorlatokat mutatok, amelyekkel jól felkészülhetsz a következő transz utazásra.

Olvasd el ezt a tanmesét is a türelmetlen tanítványról: https://www.facebook.com/groups/106947332976818/posts/2141825082822356/

Maradt még kérdésed?

Huszti Sándor
Önismereti tanító

30 év önismereti tapasztalata alapján kidolgoztam egy igen hatékony módszertant, amely eszközt ad a legtöbb önismereti és lelki problémánkra.
Segitségével már több ezer embernek segítettem megoldani a párkapcsolati, magánéleti és munkahelyi problémáit.

Szívesen segítek Neked is átlátni az előtted álló utat egy 15 perces INGYENES Online Konzultáció során.


Közelgő események


Ha nem jó az időpont, akkor...

Iratkozz fel a Hírlevélre és emailben értesítelek a következő programokról.




A feliratkozásod sikertelen. Kérlek próbáld újra.



Sikeresen feliratkoztál, köszönöm!

Hírlevelek

Iratkozz fel, hogy értesíthesselek a következő programokról.